Magyarország képeslapokon

Magyarország települései képeslapokon

Aldebrő:

Aldebrő község Heves megyében, a Füzesabonyi kistérségben, a Mátraaljai borvidéken belül található.

é. sz. 47° 47′ 17,23″, k. h. 20° 13′ 46,34″

Aldebrő község honlapja:  www.aldebro.hu

aldebro1.jpg

Maga Aldebrő község csak az 1740-es évek elejétől jött létre ezen a néven, a középkori Csal falu helyén, mely a török kortól pusztaként Debrő községhez tartozott. A Debrő helynév eredete a régi magyar nyelvben széles, lapos völgyet jelentő „debrő” főnév. A XIII. század folyamán Debrő az azonos nevű uradalom központjává vált. Az uradalom részét képezte Csal és Püspüki falu is. A debrői uradalom magvát - azaz
Debrő (másként Szentgyörgy, Tófalu, Német-Kál és Csal falvakat) először az Aba nemzetségből származó „Debrey család” vetette el, mert ő egyesítette azokat. A falu története szervesen kapcsolódik a debrői uradalomhoz.

A falu közelében Aldebrő - Mocsároson feltárt temető tanúsága szerint, a honfoglaló magyarok korán birtokba vették a stratégiai szempontból is jelentős területet. A Mátra vidéke a magyar honfoglalást követően a krónikás hagyomány szerint a kabar eredetű

Aba nemzetség szállásterülete lett. Debrő falu feltehetőleg már a XI. század első harmadában létrejött. Ekkor épült ugyanis itt a környék egyik legnagyobb és legjelentősebb temploma. A templom építtetője Aba Sámuel lehetett. A rangjához méltó templomot talán még trónra lépése előtt kezdte építtetni és rövid uralkodása után a meggyilkolt királyt, először ide temették 1044-ben. Ezután a terület hosszú ideig az Aba nemzetség birtokában volt. Ám Debrey István, a nemzetség tagja, aki 1397-től 1403-ig Zsigmond király kincstartója volt, 1403-ban a király ellenségeihez pártolt. Erdélybe menekült, ahol nem sokkal később meghalt. Ettől kezdve kézről-kézre járt a birtok.
1417-ben Zsigmond király engedelmével a környék falvait Kompolti István foglalta el.
1438 környékén, Albert király idejében a Rozgonyi családot, illetve a birtok másik fele részébe a néhai Debrey István fiát Debrey Imrét iktatták be. Debrey Imrének nem maradt fiú utóda, így az uradalom egésze a Rozgonyiaké lett. 1493-ban Rozgonyi István 10.000 arany forintért eladta Debrő várát és a hozzá tartozó Debrő, Csal stb. helységeket Kanizsay Györgynek, aki 1497-ben elcserélte Bélteky Drágffy Bertalan erdélyi vajdával.
1514-ben a Dózsa György-féle parasztháború során jelentős esemény színhelye Debrő és környéke. 1518-ban Drágffy Jánostól Perényi Imre szerezte meg a debrői - más néven Csali-várat, a hozzá birtokokkal együtt, amelyeket Mohács után Perényi Péter örökölt. 1537-ben I. Ferdinánd király Debrő várát és tartozékait párthívének Gúthy Országh Lászlónak adományozta. 1567-ben Gúthy Ország család fiúágon kihalt, ekkor Debrő a királyi fiscus kezébe került.

1544-ben az előnyomuló török pusztítások hatására Balpüspüki és Csal falvakat elhagyta lakossága. Feltehetőleg a jóval népesebb Debrőre költöztek. Soha többé nem népesültek be. Valószínűleg 1552-ben a török lerombolta a debrői (Csali) várat. 1575-ben I. Miksa király a koronára szállott romos állapotban lévő Debrő várát és tartozékait báró Ungnád Kristóf egri főkapitánynak elzálogosította. 1590-ben báró Ungnád Kristóf özvegye Losonczy Anna az uradalmat második férjének Forgách Zsigmondnak ajándékozta.1603-ban Felsővadászi Rákóczi Zsigmond megvásárolta lerombolt Debrő várát, minden tartozékaival együtt. Ettől kezdve Debrő a XVIII. század elejéig Rákóczi birtok és uradalmi központ lett. A Rákóczi szabadságharc bukása után II. Rákóczi Ferenc fejedelem birtokait a bécsi udvar elkoboztatta, s a debrői uradalom fele részét gr. Althan Mihály Keresztélynek adományozta. A másik fele megmaradt az Aspremont grófok kezén. 

Báró Gyaraki Grassalkovich Antal királyi személynök 1740-ben megvette (így egy kézbe került) a már elpusztult Debrő várát és a hozzá tartozó debrői uradalmat. 1747. augusztus 22-én Grassalkovich Antal adománylevelet nyert Mária Teréziától a debrői vár és az egész uradalom királyi jogaira. Ez a tulajdonváltozás döntő mértékben befolyásolta a debrői uradalom és falvainak életét. Grassalkovich Antal első ténykedései közé tartozott az, hogy a gyér lakosságú területre megfelelő mennyiségű telepest hozzon. Ennek a telepítési akciónak volt a terméke Aldebrő létrejötte is.

1746-ban még csak az első betelepülők élnek a faluban. A népesség német, s igen kevesen tudnak magyarul. A falunak temploma nincs, a halottakat is Debrőre viszik át az ottani temetőbe.  20 év elteltével több mint négyszeresére nőtt a lakosság száma. A betelepedések lezárultak. Megépült 1760-ban a templom, mely karzattal és toronnyal is rendelkezik. A falu története az elkövetkezendő száz évben szorosan összefonódott az uradalom és a Grassalkovich család történetével.1841-ben a Grassalkovich család kihalt fiúágon, ezután a debrői uradalom III. Antal nővérének fiára, gróf Forgách Antalra szállt. A Grassalkovich-féle debrői uradalmat 1776-tól az Orczy család, ezután Kaán Sámuel és társa, szitányi Ullmann Móric bécsi kereskedők, majd grófKárolyi György vették bérbe. Az utolsó bérlő gr. Károlyi György 1847-ben megvette az uradalmat, s Aldebrő falut is gr. Forgách Antaltól.

Aldebrő lakosságának megélhetési alapját a dohánytermesztés és a szőlőtermesztés képezte. Ennél azonban sokrétűbb volt gazdasági tevékenységük. Saját ellátásuk érdekében foglalkoztak kertjeikben és szőlők alján, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, valamennyi dinnye és krumplitermesztéssel, ruházkodásukhoz lent és kendert termesztettek. A növénytermesztés mellett tenyésztettek szarvasmarhát, lovat és sertést, tartottak méheket is. Az aldebrői címerből jól kivehető, hogy mivel is foglalkoztak.

A falu gazdasági életéhez hozzá tartozott a személyes szükségletek kielégítésre szolgáló kézműves tevékenység. Aldebrő belterületétől Keletre húzódott É-D-i irányban a Malom ér vagy más néven a Malom vize. Ezen volt a földesúr tulajdonában lévő vízimalom, ahol a falu lakosai, gabonájukat őrölték. Más iparosokról és kereskedőkről csak elvétve van adat(kocsmáros,molnár,mészáros,kerékgyártó) Ennek az volt az oka, hogy a hagyományos berendezkedésű paraszti gazdaság az egész feudalizmus alatt nagymértékben önellátó volt. Csak azt vették meg a vásárokon, vagy a városi boltokban, amit nem tudtak maguk elkészíteni. A mezőgazdasági eszközök, s a szekér vasalását készítette csak a kovács.

A férfiak faragtak, ácsoltak, maguk kötöttek, szalmából, vesszőből vagy gyékényből. Az asszonyok a ruházkodás alapját, a kendert és a lent maguk termelték, törték, tisztították, fonták, szőtték. Ebből készült az egész család ruhája, melyeket maguk varrták, hímezték.

Az oktatásra találunk utalást már 1767-ből. A tanítás nyelve Aldebrőn magyar és német volt. Az iskola építéséről semmi biztos adatunk nincs. Az viszont kétségtelennek tűnik, hogy a XVIII. század végén az épület már állt.

A falu lakosságát súlyosan érintette az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Először az, hogy az V. Ferdinánd király által 1848. április 11-én szentesített törvények kapcsán, konfliktusba kerültek gróf Károlyi Györggyel, a falu volt földesurával, mely konfliktusuk csak 1860-ban zárult le teljesen. Másodszor érzékenyen érintette a falut a forradalmi honvédséghez bevonult fiainak hiánya, de a legnagyobb csapást a hadak járása jelentette. A szabadságharc Aldebrőt érintő eseményei közül kiemelkedő volt a kápolnai csata.

1850 és 1950 között folyamatosan változott a népesség a be- és elvándorlások, háborúk miatt. A lakosság majdnem 90%-a mezőgazdaságból élt. A szántóterület 70-75%-án gabonatermelés és kukoricatermesztés folyt. Jelentős volt a takarmánynövények vetésterülete is, illetve az állatállomány (szarvasmarha, sertés, juh, baromfi, méh). A XIX. századi ismert adatokhoz képest nagyon visszaesett a dohánytermesztés. Viszont a szőlőtermesztés és a borkészítés virágkorát élte. Ebben az időben a községi bíróval együtt a jegyző képviseli a községet és a községi elöljáróságot.

Aldebrő a történelmében mindig is domináns helyet foglalt el a mezőgazdaság. Ez a tény az 1950-es évek után se változott, de a település fejlődésére is rányomta bélyegét a szocializmus építésének országos jelensége. A kor sajátosságainak és elvárásainak megfelelően változott a település arculata, például a mezőgazdaságban a feudális önellátó rendszert felváltották a termelőszövetkezetek.

Fontos még megemlíteni, hogy 1950- 1958-ig Tódebrő néven egyesült Aldebrő és Tófalu. 1958-tól Aldebrő újra különvált Tófalutól és önálló tanácsú község lett.

A tanácsrendszer szovjet mintára az 1950. október 22-i választásokkal kezdődött. A falu közigazgatásának szerkezete ennek alapján épült fel.

A csapadékos években a Tarna folyó áradása rengeteg nehézséget okozott a település lakóinak. 1978-ban végleg kiépítésre került a Tarna gátrendszere..

A településnek ebben az időszakban saját iskolája volt, nehézséget a szakképzett tanítók, tanárok alkalmazása jelentetett. 1970-ben állami támogatással új, négy tantermes iskola építésébe kezdtek, amelyet 1973. január 1-jén adtak át. Ebben az iskolában együtt tanulnak az aldebrői és tófalui gyerekek. Ez a mai iskola épülete, melyet természetesen azóta tovább újítottak, tornatermet és óvodát építettek mellé és korszerűsítették. Az általános műveltség emelését előadásokkal, rendezvényekkel, települési könyvtárral igyekezetek elősegíteni.

 

Látnivalók:

Gazdaház:

A Gazdaházban került elhelyezésre a Debrői Hárslevelű bor megalkotójának, Rácz Pálnak a hagyatékát őrző emlékszoba, valamint a már régebben összegyűjtött helytörténeti, néprajzi anyagok, ezzel is tisztelegve a községalapító német ősök emléke előtt.

Kialakításra került egy századelő hangulatát idéző sváb szoba korabeli bútorokkal berendezve. Mellette található a konyha, ahol a régi konyhai eszközök kerülnek bemutatásra. Elkülönítve kaptak helyet a régi mezőgazdasági munka és állattartási eszközök, valamint a szőlőtermesztés, a borászkodás és a dohánytermesztés eszközei. A kendertermesztés- és feldolgozás tárgyi emlékeiben is gyönyörködhetünk. A munkafolyamatok sorrendjében, a tilolótól kezdve a gerebenen és a motollán keresztül a szövőszékig végig tudjuk követni az egyes munkafázisokhoz szükséges eszközöket, a falakon található fotókkal kiegészítve.

Mocsáros vidékén feltárt temetőből származó leletek egy külön helységben tekinthetők meg Aldebrő történelmének különböző korszakaiból származó írásos és tárgyi emlékeivel együtt.

A kiállítás egy része a lakosság adományaiból jött létre, amely az ősök emlékét őrzi az utókor számára. Reményeink szerint a Gazdaház kiállításai segítenek abban, hogy a bor-, a vadász- és a horgászturizmus keretében idelátogatók megismerhessék elődeink életének egy-egy jellegzetességét.

Szentlélek Eljövetele Római katolikus templom:

Aldebrő római katolikus temploma 1760-ra készült el, és kezdetben a feldebrői plébánia fíliája volt.1762-ben Eszterházy Károly szentelte fel, a harangokat 1792-ben öntötték, de a háromból már csak egy eredeti. 1828-ban a fazsindelyes tető leégett, ezt 1829-ben újították fel. A fa szerkezetet 1927-ben eternitre cserélték, a költségeket az uradalom akkori birtokosai, a Károlyi család állta. A tetőszerkezet legvégső felújítása 1996-ben történt meg, amikor műemlékpala került a fazsindelyezés helyére. A templom védőszentje a Szentlélek, a barokk stílusú főoltárt 1870-ben festették, s a Szentlélek eljövetelét ábrázolja. Ugyanebben az évben készült az orgona is Kobza Ágoston műhelyében, míg a főhajó szekkóit 1950-ben Harangozó János festette meg.

 

 

 

Forrás: aldebro.hu

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 35
Heti: 135
Havi: 1 131
Össz.: 655 307

Látogatottság növelés
Oldal: ALDEBRŐ
Magyarország képeslapokon - © 2008 - 2024 - mokepeslapok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »