Magyarország képeslapokon

     Karakó a vidék egyik legrégebben lakott helye. Történelmét és egykori jelentőségét fekvésének köszönheti. Itt volt ugyanis az akkor még mocsaras, szinte átjárhatatlan Marcal völgyének egyik legjelentősebb átkelőhelye. Felügyelete céljából nagy méretű, erődített földvár magasodott itt, melynek első említése 1137-ből való. Az István király által felállított karakói várispánság igazgatási központja valószínűleg nem a vár helyén volt, de a kutatások még bizonytalanok ezen a téren. A vár a XIV. század végéig királyi birtok volt, akkor Zsigmond király Irnosd fiának, Lászlónak adományozta. Később Somló várának birtokaihoz csatolták. Jelentőségét fokozatosan elveszítette a kővárak építésével, de egészen a XVII. századig mint erősség létezett. Vámszedőhelyként még az 1700-as években is évente 250-300 Ft-os jövedelemmel gazdagította tulajdonosát.
    1277 december 20-án Karakón tartózkodott IV. László, itt fogadta királyi táborában Henrik bán fiait.

     A község története szorosan összefonódik a váréval. Mint vámos hely, korábban fontos településnek számított, egyes vélemények szerint mezőváros is volt rövid ideig. A közeli Jánosháza felemelkedése azonban visszavett jelentőségéből. 1552-ben Magyar Bálint és vitézei csatát vívtak a törökökkel. 1555-ben a falu nagy részét végvári katonák pusztították el, majd sokáig, 1666-ig kénytelenek voltak a töröknek hódolni.

     Birtokosai Kinizsi Pál és Magyar Benigna adományaként sokáig a pálos szerzetesek voltak, először a vázsonykőiek, majd a pápaiak gazdálkodtak itt. A rendek feloszlatása után a Kamara felügyelte a birtokot.

   1707-ben Bottyán János harcolt Karakónál a császári csapatokkal. Katonáival visszavonult a sáncok mögé, ágyúit az út töltésének irányítva gyalogságával itt foglalt állást. Biztos védelmet talált a sáncok mögött, mert a császáriak azokat megtámadni nem merték.

     1809. július 10.-én ismét jelentős csata színtere volt a környék, amikor Napóleon serege megverte a nemesi felkelőket a hídért folytatott küzdelemben.
   Az 1848-as szabadságharcban felcsillant mégegyszer az öreg vár dicsősége, mikor a vasvári nemzetőrség tanyázott benne néhány hétig.
    Római katolikus templomát az 1780-as években emelték. A hagyomány szerint pálos rendű barátok is éltek a faluban, a központban álló emeletes épületük ma is áll.

  A község határában áll a 8-as főút mellett a Dabrókai Csárda, ahol a 19. század végéig tartó betyárvilágban sok híres-hírhedt betyár megfordult, és keresett magának menedéket a Marcal mocsaras „bozótjaiban”.
A Marcalon túl, az itt Bakonyérnek is hívott Torna vizén egykor vízimalom is működött.

  Népi építészetünk történetében jelentős hely Karakó: innen származik a korábbi füstöskonyhákat felváltó szabadkémények. Paraszti körökben történt alkalmazására 1733-ból van már adatunk.

Látnivalók:

Középkori sáncvár maradványa:

A községtől kb. 500 méterre délre a Marcal jobb partján egy középkori sáncvár maradványa található. Régészeti ásatást 1976-ban végzett a vár belsejében Gömöri János és P. Hajmási Erika. Többek között sarló, ajtóvasalás és nyílhegyek kerültek elő. Az előkerült leletek késő Árpád-koriak.

Szent Mihály római katolikus templom:

A Szent Mihálynak szentelt templomot az 1780-as években építették barokk stílusban. A hajónál keskenyebb, egyenes záródású szentélyű templom tornya a homlokzat felett áll, abból csak a harangok szintjébel emelkedik ki. A szentély mellé építették a sekrestyét. A hajó és a szentély felett is csehsüvegboltozat látható. A berendezése rokokó, amelyet az egykori tüskevári pálos templomból szállítottak ide. A 96 cm átmérőjű harangját 1925-ben Seltenhofer Frigyes fiai öntötték Sopronban.

Pálos kastély:

A pálos rend (az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend) építette fel a XVII-XVIII. század fordulóján Karakón barokk stílusú kastély-rendházát. Ekkor a falu is az ő tulajdonukat képezte. A rend 1786-os feloszlatása után hamarosan a Vallásalap kapta meg, akik birtokigazgatási központnak és gazdatiszti lakásnak használták, egészen 1945-ig. Azóta napjainkig italbolt működik benne.

Nepomuki Szent János szobor.

Népi lakóházak a falu központjában.

Forrás: kemenesvidek.hu; Wikipédia; Magyar Katolikus Lexikon